Kit válasszak a jelentkezők közül?


Egy cég sikeréhez minden egyes ott dolgozó ember hozzájárul!
Ki többet, ki kevesebbet tud tenni a jó eredményekért, de sajnos olyan is akad, aki inkább hátráltatja vagy gátolja az előremenetelt.

A kisvállalkozásoknál -mivel csak 1-2 főt foglalkoztatnak- a hatás még hangsúlyosabb. A sorsuk múlhat azon, hogy egy adott pozícióra felvett dolgozó mennyire rátermett és hogyan tud együtt dolgozni a többiekkel.

Az önéletrajz, a motivációs levél, és a személyes elbeszélgetés a szakmai felkészültség szempontjából általában kellő támaszt nyút. Azonban kevéssé fedi fel néhány kulcsfontosságú érzelmi és társas készség illetve jellemző meglétét vagy hiányát.
Emellett előfordulhat, hogy a munkaadó sem annyira rutinos az interjúk területén.
Leginkább csak a közös munka során derül ki, hogy valóban sikeres volt -e a választás.

A kézírás vizsgálatával könnyen felfedhetőek az erények és a kockázatok. Ez hasznos a munkaadónak és a dolgozónak egyaránt, mivel nagyban csökkenti mindkét oldalon a kudarc lehetőségét.

Első lépésben az adott munkakörhöz tartozó feladatok és a megfelelő ellátásukhoz szükséges jellemzők, képességek és készségek feltérképezésére kerül sor, melyet minden esetben egyeztetek a munkaadóval.
A jelöltek kézírásának vizsgálata az így kialakított egységes feltételrendszer szerint történik. Ebből adódóan a jelentkezők az egyes jellemzők és a teljes kép tekintetében is összehasonlíthatóak.

Az elbeszélgetés során megszerzett személyes tapasztalatok és élmények mellett az elemzésből származó információk plusz segítséget nyújtanak a munkaadónak döntése meghozatalában.

Minta elemzés

Vélemények az elemzésről